Település:
Bács-Kiskun megye, Kecskemét


Nemzeti színháza lesz Kecskemétnek


Nemzeti színháza lesz Kecskemétnek Nemzeti minősítést kap a kecskeméti Katona József Színház 2020. január 1-jétől.

Nemzeti színháza lesz Kecskemétnek

 

 
 
 

Nemzeti minősítést kap a kecskeméti Katona József Színház 2020. január 1-jétől. A címet ma (szombat) délután jelentette be sajtótájékoztató keretében prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Cseke Péter színházigazgató jelenlétében.

Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc és Győr után újabb vidéki nemzeti színháza lesz az országnak, méghozzá Kecskeméten – derült ki egy ma (szombat) délutáni sajtótájékoztatón, amelyet Kásler Miklós, az Ember Erőforrások Minisztériumának minisztere tartott a Katona József Színházban.

– Kecskemét valóban hírös város, hiszen megalakulása óta jelentős szerepet töltött be a magyar történelemben és a magyar kultúrában is – fogalmazott Kásler Miklós. Felidézte, hogy itt született a nemzet drámáját megíró Katona József, itt dolgozott Kodály Zoltán, itt végezte tanulmányait Jókai Mór, itt volt segédszínész Petőfi Sándor, itt alapította meg az ország egyik legjelentősebb művésztelepét Iványi-Grünwald Béla, itt működik a világhírű animációs filmeket gyártó rajzfilmstúdió, „tehát tényleg azt lehet mondani, hogy Kecskemét messze sugárzó kulturális kincseket hoz létre”.

– A színház is beleillik ebbe a sorba, végig a magyar kultúrára, a magyar értékekre támaszkodott, megőrizte, fejlesztette és tovább is adta azokat – folytatta a miniszter. – Örömmel jelentem be, hogy az eddigi öt vidéki nemzeti teátrum mellett a kecskeméti színház is nemzeti színház lesz. A kormány ezzel fejezi ki elismerését az itt folyó alázatos, magas színvonalú munkáért. Nagyon remélem, hogy a nemzeti jelzővel ékesített színház ezt a missziót, emellett a városvezetés mellett, a jövőben is továbbviszi – zárta gondolatai Kásler Miklós.

A miniszteri bejelentésre reagálva Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere beszédében így fogalmazott:

– Óriási megtiszteltetés ez a városnak, a színház közönségének és társulatának egyaránt, egy csapatmunka közös és nagyszerű elismerése. Köszönöm a kormánynak és a miniszter úrnak, hogy úgy gondolják, hogy az a munka, tudás és kulturális színvonal, amelyet mi itt közösen képviselünk, méltó arra, hogy a magyar nemzetet is képviselje. Péterrel 12 éve dolgozunk együtt. Nagyon örülök, hogy ezt a közös munkát most egy ilyen elismeréssel sikerült megkoronázni, és hogy a színház társulatának tagjai most már egy nemzeti színház tagjai lehetnek.

Cseke Péter elmondta, már hat éve látta, hogy a színház felkészült arra, hogy megfeleljen a nemzeti színház minősítéssel járó elvárásoknak, és megköszönte Szemereyné Pataki Klaudiának, hogy támogatta őt a cím elnyeréséért folytatott munkában.

– Az egész társulat megérdemli az új minősítést – de úgy gondolom, ennek a kinevezésnek a város polgárai, a színházat szerető, színházba járó emberek lesznek az igazi nyertesei – mondta a színház igazgatója.

A címet ünnepélyes keretek között is átadják október 5-én, a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett, Város Napja díjátadó-gálaesten.

Az első elképzelések szerint egyébként a színház hivatalos neve 2020. január 1-jétől Kecskeméti Nemzeti Színház lesz, és ezen belül különböztetik majd meg egymástól a Kecskeméti Nemzeti Színház Katona József Színházát, Kelemen László Kamaraszínházát és Ruszt József Stúdiószínházát.

Forrás:kecskemet.hu

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »