Település:
Bács-Kiskun megye, Kecskemét


Kecskemét megyeszékhely


Kecskemét 1950 óta Bács-Kiskun megye székhelye, melyet “Hírős város”-ként is szoktak emlegetni

Kecskemét

Kecskemét megyei jogú város, Bács-Kiskun megye és a kecskeméti járás székhelye. Magyarország közepén, a Duna – Tisza közi homokhátságon, Budapesttől 86 kilométerre délre fekszik.

Kecskemét ősi kereskedelmi útvonalak találkozásánál jött létre a település, melyet Nagy Lajos király 1368-ban kelt oklevele már mezővárosként említ. Kecskemét 1950 óta Bács-Kiskun megye székhelye, melyet “Hírős város”-ként is szoktak emlegetni.

 

A város neve a kecske szóból ered, a “mét” pedig járást jelent. Kecskemét címerében is a kecske látható, alatta a város jelmondatával.

Kecskemét Magyarország népesség szerinti nyolcadik legnagyobb, terület szerint a hetedig legnagyobb települése.

A településen óriási problémákat okozott az 1700-as évek vége felé a futóhomok, melyet nagy nehézségek árán sikerült megkötni az 1800-as évek elejére gyümölcs, elsősorban barack ültetvényekkel. A gyümölcsre épülve jött létre a konzervipar, így a város gyorsan gazdagodni kezdett.

Kecskemét 1950 óta Bács-Kiskun megye székhelye.

 Forrás: wikipédia

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »