Oktatási intézmények

Település:
Bács-Kiskun megye, Kecskemét


Jobb lesz a kecskeméti duális képzés.


Többek között ez volt a témája a Neumann János Egyetem nemzetközi konferenciájának.

 

 

Még hatékonyabb lehet a kecskeméti duális képzés

 

 
 
 

A franciaországi tapasztalatok is beépülhetnek hamarosan a Kecskeméten zajló duális szakképzésbe. Ott ugyanis a fiatalok sokkal gyorsabban tudnak beilleszkedni a vállalati környezetbe. Igaz, ennek a hazainál feszítettebb képzés az ára. Többek között ez volt a témája a Neumann János Egyetem mai (szerdai) nemzetközi konferenciájának.

A Neumann János Egyetem - több mint 70 stratégiai partnerével együttműködve - az itthoni duális képzési modell megteremtője. Az oktatás a hallgatóknak, a vállalatoknak és az egyetemnek is előnyös, így néhány év alatt mind a képzésben részt vevő cégek, mind a hallgatók száma megtöbbszöröződött.

Az első kecskeméti duális hallgatók 2016 februárjában kapták kézhez diplomájukat.

A kecskeméti duális modell tapasztalatai, annak itthoni elterjedése és működése kiemelkedő eredményeket produkált - erről beszélt a rendezvény megnyitóján dr. Gaál József, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere.

A kiváló eredmények egyik kulcsa a képzésben résztvevők rendszeres tapasztalatcseréje. Erre került ma sor az egyetem szervezésében a Három Gúnár Rendezvényházban, ahol a német és francia tapasztalatokról számoltak be a meghívottak. Mint elhangzott, utóbbi ország duális képzésben elért eredményei kimagaslóak, ezért azokból itthon is érdemes tanulni.

- Franciaországban sokkal gyorsabban illeszkednek be a hallgatók a vállalati környezetbe, jóval hamarabb megszerzik azokat a gyakorlati kompetenciákat, amelyek a későbbi előmenetelük szempontjából nélkülözhetetlenek. De ez komoly teher is a fiataloknak, mert feszítettebb a vizsgaidőszak számukra, de a szorgalmi időszakban is vannak plusz feladataik – monda a Kecskeméti Médiacentrumnak dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora.

A Neumann János Egyetem hallgatói a duális szakképzésről tartott nemzetközi konferencia tapasztalatai, a vállalati partnerekkel történő egyeztetés után lehetnek részei majd a kecskeméti oktatásnak.

Forrás:kecskemet.hu

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »